The lonely and the lovable
'Avagy a bonyodalom'
~2~
'Miért kell mindig nyávognia? Ezt már az elején sem tudtam elviselni. Arra gondoltam, ha nem szeretne ennyire akkor jobban szeretném. De ő akkor is szeretett engem. Pedig ez nem volt ínyemre. Nem akartam hogy ugyanolyan legyen mint a többiek. Bár később rájöttem, mégiscsak egy szomorú démon.'
...
' Nem voltam jó neki, látszott abból ahogyan nyúzott. Amíg ő nem jött ki sem tudtam mozdulni a lakásomból. Mindig gondosan elfedtem mindenemet, és lehajtott fejjel jártam mindenhol. Olyan kellemetlen, szégyenlős és fájdalmas érzés ez.'
...
'Ráncigáltam ide-oda, csakhogy növeljem az önbizalmát. Sajnáltam. Direkt, mert tudtam, utálni fog ha sajnálom őt, így közelebb kerülhetek hozzá. Nem akartam többet bántani, csak a szemeibe néztem szúrósan. Hogy a tömegben minden agresszív vagy beteg ember [mint ő] normálisnak számítson neki. Hogy mutassak neki egy kis merészséget...nem ott még nem tartottunk. Magabiztosságot.'
...
'Egyik este, a lakásán voltunk, és meghívta pár barátját. Alkoholt is ittunk. Kiszaladtam a mosdóba hogy hányjak, természetesen rosszul lettem. Ő utánam jött, és hozott pár gyógyszert. Persze tudtam hogy nem akar megmérgezni, mert az nekem csak jót jelentene.'
...
'A mosdóban betegeskedett, a többiek kint már k*rva részegek voltak. Letöröltem a könnyeit, és megízleltem a nyakát. Olyan feszes volt a bőre, mégis puha. Belemélyesztettem a fogaimat is, persze ez nem tetszett neki. Megjelöltem. Egyelőre csak játékszer, de az enyém.'
